Mária Utas Rover hétvége
2013. május 3-5.-s hétvégén valósult meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által megszervezett Mária Utas Rover hétvégére.
Zajíček Tomiék úgy döntöttek, hogy megpróbálják ezt az akciót a roverkedés szolgálat, szórakozás és túrázás részével összekötni. Az egyes cserkészcsapatokhoz közel eső Mária Út bizonyos szakaszának a bejárásáról és annak dokumentálásáról volt szó. Ez egy lehetőség a cserkészcsapatok roverjein, felnőtt cserkészein keresztül a Mária Út egyes szakaszainak karbantartására, dokumentálására, reklámozására. Egy-egy csapat a Mária Út egyes szakaszaival törődne, ők lennének a karbantartóik, szakaszfelelőseik. Természetjárásról, túrázásról, megfigyelésről, kalandról és nem utolsó sorban segítségről volt szó.
Csiba Zoltán segítségével a csapatokat érintő Mária Út szakaszai fel lettek osztva kisebb részekre, amelyek közül lehetett konkrét szakaszokat választani. Természetesen javasolták, hogy a csapatokhoz közel eső részt válasszák, a könnyebb elérhetőség végett. A legfőbb útvonal, amivel dolgoztak, az az Esztergom - Kürt - Érsekújvár - Nagymegyer - Bacsfa (Szentantal) - Pozsony (Máriavölgy) útvonal volt. Ehhez kapcsolódott egy mellékág (Érsekújvár) - Kamocsa – Szímő – Farkasd – Deáki - Galánta. A fülekiek és a rimaszombatiak részére egy-egy szakasz lett kijelölve a Fülek-Rimaszombat-Muráň-Dobšiná-Igló-Lőcse vonalon. Palást és Ipolyság környékén Ipolyságtól Hontnémetiig volt egy-két útvonal. A keleti csapatoknak azt tanácsolták, hogy idén az ott levő Szent Erzsébet Úton zarándokoljanak, s ha kell, azt dokumentálják is.
Május 4-én a dunaszerdahelyi Szent György cserkészcsapat tagjai bejárást valósítottak meg a Pozsony-Máriavölgy vonalon. A túrát a Pozsony-Újváros vasútállomásról kezdték. A Mária Út általuk vállalt szakasza a Szlovák Turista Szövetség (KST) székháza elől indult, ami az állomástól pár utcára található. A székház elől a kék útvonalat követve a Zerge hegy felé indultak el. A TV-torony melletti tisztástól az út a piros jelzésen folytatódik a Spariská pontig. Ezen szakasz mellett található a Mária forrása (Máriin prameň), amelyből iható víz folyik. Ez a forrás egy a nyolc iható vizű forrás közül, amelyek Pozsony környékén találhatóak. A Spariská ponttól újra a kék útvonalat kell követni a Máriavölgy (Marianka) felé. Máriavölgybe meredek lejtőn érkeztek a keresztút állomásai mellett a Szentkút szomszédságában. A kegytemplom és kápolnákat elhagyva a Mária Út bejárásukat az autóbusz állomásnál fejezték be.
Május 4-én és 5-én a nagymegyeri Arany János cserkészcsapat is bejáráson vett részt Nagymegyer és Gúta között. Reggel 8 órakor a nagymegyeri Botló Vince cserkészotthontól 7 cserkész indult el. Nagymegyerről Ekecs községen át mentek Gólyásnak, Gúta felé. Ezután a főútvonalat követve elhaladtak Nagysek és Madárrét mellett, egészen Bogyarétig. Ezen a településen a kettes kanyarnál letértek a főútról. Ez az út gépjármű forgalom elől elzárt. Az út végén kijutottak a főútra. Gútát benzinkútnál érték el, innen gyalogoltak be a főtérre, majd a vízimalomhoz. A malomnál elköltötték vacsorájukat, majd sátorhelyet kerestek a Vág parton.
Reggel arra ébredtek, hogy a víz, mely este mintegy három méterre volt a sátortól, akkor majdnem a sátorban folyt keresztül. Csupán néhány cipő ázott el, más nem. Vissza már autóbusszal mentek, mivel az egyik cserkész lábán vízhólyag keletkezett, ami megnehezítette számára a gyaloglást, de más cserkész talpán is megjelent egy hatalmas vérhólyag. Mindkét sérülést kezelték, ellátták.