Sasvári gyalogos zarándoklat, 2018. május 3-5.

Az alábbiakban Török András beszámolóját olvashatják a májusi Sasvári gyalogos zarándoklatról.

Az újváriak sasvári búcsújárásának immár 200 éves hagyományát követve, mi is útra keltünk 2018. május 3-án. Újvárból Nagyszombatba az utat vonattal tettük meg, s innen kezdtük meg a gyalogos zarándoklatot. A vonatállomásról rögtön a Szent Miklós székesegyházba vitt az utunk, ahol a könnyező Szűz Anya kegyképe előtt utunkra az Ö közbenjáró segítségét és Isten áldását kértük.

Miután átsétáltunk a város központján, és a település határába értünk, egy mezei útra tértünk, Zvončín irányába. Az utat sárga repceföldek és gyéren művelt szőlőültetvények szegélyezték. Zvončínban egy rövid pihenőt tartottunk, s a helybeli söntésben, magyar társalgásunk ellenére, kedvesen szolgáltak ki bennünket, további utunkkal kapcsolatosan pedig jóhiszemű és készséges eligazítást kaptunk. A település közvetlen szomszédságában fekszik a Suchá nad Parnou megnevezésű község. Azon áthaladva a Nagyszombat  - Felsődiós (Horné Orešany) közötti közútra tértünk rá. A tűző Nap és az aszfaltos útburkolat fokozott mértékben vette igénybe testi erőnlétünket, mi viszont tudatában voltunk annak, hogy ez is szerves részét képezi egy igazi zarándoklatnak. Húsz kilométeres táv legyaloglása után érkeztünk meg a Kis-Kárpátok lábánál fekvő településre, Felsődiósra. A helybeli plébános atya, Milan Červeňanský kedvesen fogadott bennünket, majd a községi futballpálya közvetlen közelében található épületben kaptunk szálláshelyet. Egy kiadós és kellemes zuhannyal levertük magunkról az út porát, s immár felfrissülve vettünk részt az esti szentmisén.

Gyalogos zarándoklatunk másnapján egy aránylag nehéz szakasz leküzdése állt előttünk: áthágva a Kis-Kárpátokon, az Erdőhát (Záhorie) homoksivatagján kellett átverekednünk magunkat. A táv hossza sem volt elhanyagolható – az aránylag nehéz feltételek mellett 28 km-es gyaloglás várt bennünket.

Felsődióst elhagyva, a község határában elterülő víztároló mellett, Lošonec irányába haladtunk. A falu központjában helybeli férfiaktól kaptunk eligazítást, melynek értelmében utunkat nem Jahodná, hanem a közeli kőfejtő felé folytattuk, s ezáltal kb. egy 1,5 órányi gyaloglástól lettünk „megrövidítve“. Habár a kőfejtőn való áthaladást hivatalos tiltó táblák jelzik, mi ezt nem igen vettük figyelembe, áthaladásunkkor viszont senkitől sem kaptunk erre vonatkozó figyelmeztetést. Végig haladva a kőfejtő poros útján, csakhamar rátaláltunk a sárga turistajelzésre. Nemsokára egy meredek, virágzó medvehagymától illatozó szakaszon, a „Čierna skala“megnevezésű, 662 m tengerszint feletti magasságban levő sziklapárkányra kapaszkodtunk fel. Innen gyönyörű látvány tárult elénk. Madártávlatból láthattuk utunk kiinduló pontját, Felsődióst, a mellette elterülő víztárolót, Lošonec községet és a Kis-Kárpátok vadregényes domborulatát.

Leereszkedve a hegyről, 1 órás gyaloglás után Detrekőszentmiklósra (Plavecký Mikuláš) érkeztünk meg. Ebédidő lévén, a zárva tartás ellenére, a helybeli vendéglőben „árpalevesre“ hívott meg bennünket annak gazdasszonya, s nagy csodálkozással hallgatta, milyen céllal tette tiszteletét a községben kis közösségünk. Közölte velünk, hogy jövőre ő is a spanyolországi Santiago de Compostellába készül és a Szent Jakab úton szeretne megtenni gyalogszerrel néhány kilométert. Elbúcsúzva a kocsmárosnétól fokozatosan magunk mögött hagytuk a Kis-Kárpátok hegyvonulatát, és az Erdőhát búrfenyőkkel dúsan benőtt homokbuckáin keresztül bandukoltunk tovább.

Az időjárásra továbbra sem panaszkodhattunk, a Nap sugarai kitartóan ontották ránk a meleget. Egy csendszakaszt tartva lehetőségünk nyílt a befelé fordulásra, miközben elgondolkozhattunk zarándoklatunk értelmén, életünk folyásán, és feltehettük magunkban a kérdést, nincs-e szükség további létünk irányváltására.

Közben Mikulášov kis községébe érkeztünk meg, s jó embereknél ivóvizet vételeztünk. Innen már csak 2 km-re feküdt aznapi úticélunk Laksárújfalu (Lakšárska Nová Ves). Ezt az utolsó szakaszt a nemzetközi SI mértékegységrendszerben kételkedve tettük meg, mivel a 2 km nem 2000, hanem legalább 10000 méteres távnak tűnt számunkra, - nem és nem, elérni a falu központját. Végül viszont sikerült, és a község főterén már kedves vendéglátónk, Martin Jablonický várt bennünket. Martin a sasvári kegytemplomban teljesít kántori szolgálatot. Az ő szimpatikus szülei, úgy mint 2013-ban, az idén is szolgáló szeretettel vártak bennünket, vacsorával kínáltak,  és aznap este a kis kertes házukban térhettünk nyugovóra.

Szombaton reggel madarak ciripelésére ébredtünk, s örömmel vettük tudomásul, hogy immár csak 10 km-re van tőlünk zarándoklatunk úticélja, Sasvár. Vendéglátónk elkísért bennünket a falu határáig, ahol megköszöntük a szívélyes vendéglátást, és tovább folytattuk az utat a zarándokhely felé.

Elmondhatom, hogy már rögtön a zarándoklat elején különös örömmel várom ezt a szakaszt. Ennek oka nem csupán a megtett táv hossza, de az erdőháti búrfenyő-erdők megnyugtató látványa is, amely jó alkalmat ad az utolsó elcsendesedésre az ünnepi szentmise előtt.

Két és félórás gyaloglás után érkeztünk meg Sasvárba. A kegytemplomba érve, szerencsés megérkezésünkért, hálás szívvel köszöntük meg a Szűz Anya közbenjáró segítségét. Ezt követően, nemsokára, a buszos zarándokok is megérkeztek.

Ďurčo Zoltán esperes úr – plébános atyánál, igény szerint, részesülhettünk a kiengesztelődés szentségében, majd 10 órakor kezdetét vette a hálaadó szlovák-magyar nyelvű szentmise. Kádek Tibornak köszönhetően a szép Máriás énekek orgonakíséret mellett hangzottak el felváltva szlovákul és magyarul. A szentmise után szerény, de annál barátságosabb agapén vettünk részt a kolostor udvarán. Búcsút véve a Hétfájdalmú Szűzanyától lelkileg megerősödve tértünk haza otthonainkba, Újvárba  

Immár, néhány hét távlatából is hálát adva mondok köszönetet az Úrnak, hogy ez a zarándoklat megvalósulhatott. Egyúttal ezúton mondok köszönetet zarándoktársaimnak, Decsi Marikának, Brath Boriskának és Hruška Mártinak, akik vállalták velem a gyalogos zarándoklat minden örömét és fájdalmát, testet talán egy kissé igénybe vevő, de lelket bizonyára megerősítő hatását. 

Török András

Érsekújvár, 2018. június 1-én