Szent Flórián napján a Kis-Kárpátokban

A legutóbbi bejárásra február közepén került sor. Ki gondolta volna, hogy Méhes Richárdnak és útitársának közel 3 hónapot kell várniuk arra, hogy ismételten útra keljenek a Sasvárba irányuló Fájdalmas Anya zarándokúton. Sőt azt sem gondolták volna, hogy a következő útra szájmaszkot kell majd hozniuk magukkal, mivel ezek az eszközök (valamint a kézfertőtlenítők) az utóbbi hónapok koronavírus járványa miatt szinte elengedhetetlen tartozékai lettek a napi életnek. Szájmaszk nélkül fel sem engedték volna őket a tömegközlekedési eszközökre, a vonatra és a buszra.

De hát ezt most el kell fogadni, hogy csak ilyen előírások mellett lehet manapság utazni, mást úgysem lehet tenni, ha a vándor útra akar kelni.

Május 4-én, hétfőn, Szent Flórián napján a kora reggeli órákban keltek útra. Szent Flórián a tűzoltók védőszentje, aki Diocletianus császár utolsó nagy keresztényüldözése idején katonaként szolgált a római császári hadseregben. Mivel kiderült, hogy keresztény, ezért mártírhalált halt, megkínozták, majd nagy követ kötöttek a nyakára és egy folyóba dobták. A hagyomány szerint még gyermekkorában megmentett imájával egy égő házat a teljes pusztulástól. Életében tehát szerepe volt a tűznek, halálában a víznek. Szobra ma is sok helyen áll, mert a tűz és a víz ma is nagy hatalom. Szent Flórián ezen a napon nem tudatosan, de fontos szerepet játszott, hiszen a nap folyamán többször is előbukkant.

Pozsonyon és Nagyszombaton keresztül, 9 óra körül érkeztek meg Pozsonynádasra, ahonnan a helyi Szent Péter és Pál-templomtól kezdték el a munkazarándoklatot. Az indulás előtt a pékségben kicsit bevásároltak. Az utat követve Szomolány felé indultak, majd letértek arról és elhaladtak a falu barokk kastélya és körbekerített parkja mellett.

Átkeltek a vasúti síneken, melyek Nagyszombatot és Szenicét kötik össze. Balról feltűnt nekik a távolban emelkedő szomolányi várkastély, ahol a legutóbbi bejáráson jártak. A Kis-Kárpátok hegyei felé vették az irányt. Jobbról feltűnt nekik egy közeli kőfejtő is.

Az út mentén látták egy keresztet, amelyen egy szép Szűz Mária kép volt és a sasvári Fájdalmas Anya szobra. A kanyargó aszfaltutat követték, melyet a zöld minden árnyalatában úszó földek, erdők, hegyek vettek körül. Az utat több malom is szegélyezte, de ezeket sajnos nem volt módjuk megtekinteni.

Végül elérték Bikszárd falucska szélét. Az út a kőfejtőn, kőosztályozón keresztül haladt tovább. Érdekes látvány volt a megbontott hegy és kissé szomorú is, hogy mit műveltek a természettel, itt a Kis-Kárpátokban. Egy-egy házzal találkoztak, majd pedig lassan beértek a faluba.

A több mint 600 fős falucska korábban Biksárd néven futott. A régészeti leletek tanúsága szerint kelta, kvád és római kori települések voltak ezen a területen. IV. Béla királyunk oklevelében, 1256-ban a falu első írások említésekor Byk néven említi. Károly Róbert királyunk vámszedő helyként emlékezik meg róla. Lakói határőrök volt, akik az adófizetés terhe alól fel voltak mentve. A település hajdanán az éleskői váruradalomhoz tartozott, majd 1752-től a szentjánosi uradalom része lett. A 19. század végén számos lakosa kivándorolt Amerikába szerencsét próbálni.

Több helyen orgonaillatban úszott a falu. Jó volt újra érezni ezt a kellemes illatot, mivel a Csallóközben már elvirágzott az orgona. Igazi, szép fekvésű falu, a hegyek között. A faluközpont felett feltűnt a település Szűz Mária temploma, mely 1788 és 1790 között későbarokk stílusban épült fel. A faluban találkoztunk Szent Flórián szobrával is. Szent Vendel szobra 1899-ben lett felállítva. A buszmegálló mellett található Szűz Mária szobra is, mely a legrégebbi szobor (1758) a községben.

A mai nap nagyon jó idő volt, kellemesen meleg. Az utóbbi időkben is hasonló időjárás volt. Jöttek-mentek a hidegfrontok, de velük eső nem érkezett. Sajnos az utóbbi időszak szárazsága mellett el kélne az eső, ami reméljük, belátható időn belül megérkezik.

Dél felé közelítve, a nap második felében egyre több felhő jelent meg. Egy idő után a faluban találkoztak a zöld turistajelzéssel, amelyet továbbkövettek, lekanyarodva a főútról, s lassan egy ritkán járt úton találták magukat és ezen hagyták el a falut.

Két hegyvonulat között haladtak, ahol feltámadt, néha viharossá változott a szél. Ez az égbolton is meglátszott. Kis változatosságként megjelent a virágzó sárga repceföld is a zöld tájban. Egy rendezett kertészkedő ház mellett is elhaladtak, ahonnan a sárga jelzés jött be az útba a bikszárdi tótól. Az út mentén sok romos épület falai álltak. Lehetett látni a repceföldekkel szegélyezett bikszárdi tavat, ahol nagyon jó kempingezési, táborozási lehetőségek várják a turistákat.

Egy későbbi turistapontnál piros jelzés indult fel Éleskő várához. Bikszárd községtől nyugatra, 576 méter magas hegyen található Éleskő várának romjai, melyet a 13. században építettek. Királyi határmenti erődítmény volt, a cseh útvonalat védte. A 18. századtól kezdve fokozatosan omladozott és mára már csak néhány kőfal, bástya, gazdasági épületek maradványai és a reneszánsz kettős konzol maradtak fenn. A vártetőről gyönyörű kilátás nyílik a Kis-Kárpátokra és az Erdőháti-alföldre.

A vándorok nem szerettek volna plusz kitérőt tenni, ezért folytatták az útjukat. Már idefelé, Pozsonynádastól is láttak virágzó medvehagymákat. De itt rengeteg fehéren virágzó medvehagyma árasztotta magából az émelyítő, fokhagymához hasonlító szagát. A zöld és a sárga jelzésen folytatták az útjukat, míg el nem érték Brezinky, chata turistapontot, ahonnan már a kék és piros jelzésen haladtak tovább. Egyre beljebb mentek az erdőbe, míg aztán a földúton folytatták tovább az utat Szentmiklós felé.

Egy kicsit átázott, kis vízerekkel áztatott, itt-ott sziklás terepen kellett felfelé menniük. Az út során találkoztak egy terepkerékpárossal is. Egy nagy réten kötöttek ki, majd pedig az erdőben, egy kerítés mellett kellett menniük, ahol találkoztak egy szép kereszttel is, amely közelében padok és egy tűzrakóhely is volt. Egy darabon annyira sűrű fás lett a terep, hogy szinte rájuk sötétedett.

Kijutottak a Červená hora nevezetű turistaponthoz, ahonnan már csak a kék jelzést követték tovább. Az erdő szélén haladtak, majd pedig eléjük tárult az Erdőhát sík területe két egymás mellett elterülő kis heggyel, valamint egy másik hegyen trónoló Detrekő várával.

Elhaladtak a vízművek mellett, majd pedig a sárga és kék jelzésen lassan leereszkedtek a faluba.

Detrekőszentmiklóst, ahová megérkeztek több mint 700 lakos lakja. A falut 1224-ben, más források szerint 1394-ben említik először, amikor a Stibor család detrekői uradalmához tartozott. 1553-ban a Serédy családé lett. A környéken sok cseppkőbarlang található.

A falunak két temploma van. Mikor leértek a zarándokok, nem tudták, hogy éppen melyik templom mellett mennek el. Gondolták, hogy a Szent Miklós-templom mellett, amiről a falu is a nevét kapta. Végül, már otthon derült ki, hogy ez a szépséges barokk templom, ahol kikötöttek, volt a Szent Flórián-templom, melyet a falu legrégibb templomának írnak, 1718-ban épült. Előtte egy kereszt található májusfával, valamint a falában egy Szent Mihály szobor. A berendezése és oltárai nagyon szépek.

Nagyon idilli kis falu, hátterében a Kis-Kárpátok vonulatával és sok régi házzal. Ahogy a buszmegálló felé tartottak, szemben a dombtetőn feltűnt a Szent Miklós-templom is, mely egy reneszánsz erődített templom. Mai formáját 1745-ben a korábbi templom átépítésével nyerte el.

A buszmegálló egy mondhatni buszfordulóban volt, ahol a buszok betérnek a faluba, majd pedig folytatják az útjukat, kitérve a főúton. Délután 4 körül indultak hazafelé, sok élménnyel és testileg-lelkileg feltöltődve, közel 18 kilométer megtétele után malackai és pozsonyi átszállással jutottak haza.