Barangolás a Kis-Kárpátok gyönyörű erdeiben

Június közepén, 16-án, egy keddi napon Méhes Richárd bejárásra indult másodmagával. Most a Malackai zarándokút egy szakaszát választotta, mely során átkeltek a Kis-Kárpátok csodálatos erdőin. A 22 kilométeres úton keletről nyugati  irányba szelték keresztül a hegységet és a nap vége felé megérkeztek az Erdőhátra.

Vonattal és busszal, pozsonyi és nagyszombati átszállásokkal érkeztek meg, úgy fél 9 körül Ottóvölgybe, mely szlovák nevén, a térképeken Doľany néven szerepel. Egy korábbi bejárást valamikor már itt fejezte be, ezért csak nagyvonalakban szólunk a településről (a részletes bemutatót az említett beszámolónák, bejárásleírásnál találják).

1887-g a település Ompitál néven futott, németül Ottenthalnak nevezték. Ez volt a falu eredeti neve, melyet II. Ottó császárról kapott. Az évek során mezővárosi rangot is kapott. Itt született és hunyt el Fándly György (Juraj Fándly) szlovák katolikus pap, író és nyelvújító, a faluban többek között az ő szülőháza is megtekinthető. Nagyon szép a falu Alexandriai Szent Katalin-temploma, valamint a Szent Lénárd-kegykápolnája, a temető felett, de erről majd később...

A buszmegállótól elindultak a Kárpátok dombjai felé, mely során elhaladtak az 1598-ban épült és megmaradt várostorony mellett. A reggel kicsit hűvösebb volt, aztán kisütött a nap és nagyon jó idő lett. Elérték a falu kicsi, de régi templomát, ahová a zöld jelzést követne értek fel. A templomba be is tudtak lépni, hiszen azidőtájt kinyitották a bejáratot is.

A templomocska mellől elmentek imádkozni a Szent Lénárd búcsújáróhelyére is, mely a Kis-Kárpátok keleti lejtőjén, egy sziklaszirt tövében található. Misztikus, ősi búcsújáróhely, több csodás gyógyulás helyszíne. Hátsó része egy természet alkotta barlang, amelyben gyógyító erejű sziklaforrás van. A temetőtől a kálvária állomásai vezetnek fel a hegycsúcson álló, 1708-ban épített Szent Sebestyén kápolnához.

A templomtól, a sárga jelzést követve, hatoltak beljebb a Kis-Kárpátok erdeibe, egy enyhén, folyamatosan emelkedő aszfaltúton. Egy-egy kivételesen szép, régi ház mellett haladtak el. Ahogy elhagyták a falu házait, annál sűrűbb erdőség vette őket körül, közben mellettük egy patak csordogált lefelé a faluba.

Felértek egy mesterséges tavacskához, mely közelében a Zabité turistapont állt és pár ház. A tó körül igazán meleg lett és egy nyílt területen is helyezkedett el, ahová tűzött a nap. Itt 3 turistajelzés találkozott, de ők folytatták tovább az utat a sárgán, a tó mellettin, amely mentén találkoztak egy fából kifaragott bagollyal is.

A Nad jarkami turistapont után már a zöld és a sárga jelzésen haladtak tovább, mely során egy két hegyvonalat közte völgybe mentek le, egy füves réten keresztül.

A Sklená huta turistapont közelében egy helyes esőbeállót, pihenőhelyet találtak, faragott ülőalkalmatosságokkal és asztallal, ahol kicsit megpihentek és ettek valamicskét. Itt 3 jelzés találkozott, de ők a kék jelzésen folytatták az útjukat.

Egy emelkedő következett, majd pedig egy sejtelmesen sűrű erdő, ahová csak néha jutott be a fény. Enyhe, alíg érzékelhető emelkedő-lejtő váltogatta egymást, mely során egy kerítés, lekerített terület mellett haladtak. Egy-egy kidőlt fa is állta az útjukat, míg el nem érték a több mint 500 méteres magasságú Sedlo Skalka nevezetű turistapontot, ahol már megjelent egy piros jelzés is. De őket a kék turistaút vitte tovább a végcéljuk elérése felé.

Egyre inkább csak megjelentek a felhők az égen, a földút is aszfaltos úttá változott. Az út továbbra is az erdőben vezetett, de már lejtőként, egyre inkább csak lefelé vitte őket, a célpont irányába. Végül aztán megeredt az eső és kénytelenek voltak esőkabátot húzni.

Elérték a Baďura, horáreň nevezetű turistapontot, majd további gyaloglás után egy útra értek ki, mely látszólag egy gyár felé vitt. De egy kápolnánál le kellett térni erről és egy köves földúton, egy villanypásztorral lekerített réten keresztül haladtak a falu irányába. Átkeltek a síneken, melyen már közlekedik vonat, és beérkeztek Nádasfő faluba (Rohožník).

A falu korábbi neve Rárbok volt, németül Rohrbach és több, mint 3500-an lakják. A detrekői váruradalom része is volt. Első írásos említése 1397-ből való. 1394-ben az uradalmat Luxemburgi Zsigmond a lengyel származású Stíbornak adta. A község első üzeme a 18. század első felében megalapított papírgyár volt. Majd a községben szeszfőzde és növényolajüzem is működött. Érdekesség, hogy 1584-ben itt hunyt el Bornemissza Péter evangélikus püspök, író, nyomdász, Balassi Bálint nevelője.

A falu központjában meglátták a buszállomást, ahonnan majd haza fognak menni. A faluba érkezve elállt az eső és kisütött a nap is. A Malacka felé vezető utat követve jutottak el a falu Nagyboldogasszony-templomához, mely későbbi stílusban, 1857 és 60 között épült.

Innen visszagyalogoltak a központba, ahol beültek enni egy étterem teraszára. A buszra várakozva még megnézték a közelben található harangtornyot, mely a falu régi, Szent Damján tiszteletére felszentelt templomából maradt meg, ez a harangtorony már 1561-ben megvolt és egy 4. századi őrtorony alapjaira épült.

A megérkező busz elvitte őket Malackára, ahonnan pozsonyi átszállással, vonattal értek haza.

Egy nagyon szép, természetközeli utat jártak végig, mely során számos élmény érte őket. Így már csak egy, az utolsó szakasz maradt ebből a zarándokútvonalból, a Malackára bevezető szakasz. Ami egy katonai terület végett egy nagyon igényes szakasz lesz, mivel az úton kell majd menni. De ez már egy másik történet lesz...