Hálaadó zarándoklat és tanévzáró szentmise a Medvekúti-kápolnánál

A Via Mariae Polgári Társulás Ipoly-vidék régiójának szervezője, Velebny Gábor szólította meg a környék fiataljait, szülőket, nagyszülőket, hogy a tanév befejezése alkalmából együtt induljanak hálaadó zarándoklatra a palócföldi Medvekút-kápolnához.
A remény zarándokai két irányból indultak a cél felé. Az ipolyfödémesi csapat Velebny Gábor vezetésével indult el a 7,5 kilométeres szakaszon, mely az oda-vissza út hossza. A Somostól indulókat Gyurász Pál atya vezette a 9 kilométeres szakaszon.
A Medvekút-kápolna a Korponai-fennsík alsó nyúlványainál, az Olvár-völgy közelében, Ipolyfödémes, Tesmag, Ipolynagyfalu, Ipolyhídvég, Kelenye és Ipolyszécsényke közötti erdős területen található.
A településekről a turistaútvonalon, és a Mária-út kijelölése mentén könnyen elérhető az erdő közepén található szakrális hely, melyet a környék népe nagy odafigyeléssel gondoz, így a 2022-ben történt felújítás óta a zarándokok és a természetjárók közkedvelt helyszínévé vált.
Június utolsó vasárnapján – Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén – több mint száz zarándok találkozott a gyógyító forrás fölé emelt Mária-kegyhelyen, ahol a hálaadó szentmisét Gyurász Pál atya mutatta be a tanévzáró alkalmából.
A környék tíz településéről érkeztek szép számmal gyerekek is, az alapiskolás korosztályokat képviselve egészen a középiskolás korosztályig, akik a gitáros szentmisén szolgáltak és énekkel köszöntötték Pál atyát a névnapja alkalmából.
Pál atya felhívta a gyerekek és fiatalok figyelmét a tevékeny és hasznos időtöltésre, valamint a megfontoltságra, hogy balesetmentesen teljen a szünidő.
A szülőknek és a nagyszülőknek a szünidő végén jár majd bizonyítvány, az szerint, hogy miként irányították a gyermekek és fiatalok mindennapjait a jézusi úton
– hangsúlyozta Pál atya.
A vidám hangulatú együttlét, közös imádkozás nemcsak a tanév befejezéséért mondott hálát tartalmazta, de nyárköszöntő zarándoklatnak is érezték a résztvevők, gondolva a közeli Mária-ünnepre, a Sarlós Boldogasszony ünnepére, ami már az igazi nyárral, a szünidővel, az aratással, a betakarítási munkálatokkal üzent az Ipoly mente hívő zarándokainak, akik az együtt elfogyasztott szeretetlakoma után indultak haza a derűs nyári kora esten.
A Nagyölvedről érkező Morvai György és felesége, Erzsébet portálunknak elmondta, hogy gyakorta és szívesen csatlakoznak a Ipoly menti zarándoklatokhoz. Az idei, június utolsó vasárnapi, tanévzáró szentmisén immár harmadik alkalommal vettek részt.
György, aki Ipolyfödémesre tulajdonképpen hazatér, három öccsével és annak családjával tette meg az utat, ami minden alkalommal nagy élmény a számára. Erzsike, a feleség elmondta, hogy nekik már felnőtt gyermekeik és apró unokáik vannak, de a tágabb családdal és ismerősökkel együtt zarándokolni mindig áldást jelent a számukra. A szentmisén ők is hálát adtak a családért és imádkoztak, hogy a nyár balesetmentesen, a Gondviselés védelme alatt teljen el.
A megtett út lelki élménye és Pál atya zarándokáldása kíséri a szünidőt élvező gyerekeket, és a mindennapok dolgos hétköznapjaiban Istenhez fohászkodó, a Szűzanya oltalmát kérő Ipoly menti palócságot és a tágabb régióból érkezőket.
Velebny Gábor szervező elmondta, hogy legközelebb az 1Úton zarándoklathoz csatlakoznak augusztus 16-án, a Hontnémeti és Palást közti 25 kilométeres Mária-útszakaszon, ahová szeretettel várnak minden csatlakozó zarándokot. A zarándoklatra előzetes jelentkezés, regisztráció szükséges a 0905 392 150-es telefonszámon, vagy a velebnyg@gmail.com elérhetőségen.
(Ezt a cikket Berényi Kornélia írta és a Felvidék.ma honlapján jelent meg: https://felvidek.ma/2025/07/01/halaado-zarandoklat-es-tanevzaro-szentmise-a-medvekuti-kapolnanal/)